A címben szereplő kérdés a legbutább kérdések egyike. Választ nem várunk az ilyen kérdésekre, ami elmúlt, azon nem lehet már változtatni. De adódik úgy, hogy olvasok egy cikket, hallok egy hírt, és személyes érintettség miatt összekapcsolom saját tapasztalatommal, és akár akarom, akár nem, máris azon gondolkodom: ha nem úgy történt volna, akkor most hol lennénk? Talán még együtt...
Szárnyra kaptak olyan hírek, hogy a fiatalon nyugdíjba vonult katonákat, tűzoltókat stb. esetleg vissza helyezik aktív állományba. Érintett vagyok, ha mára már közvetve is, hát van véleményem.
Mondhatná bárki, hogy a legkönnyebb dolog a világon mások életével kapcsolatban véleményt nyilvánítani, de azért mégis... mert az én életemet is erősen befolyásolta...
A férjem alig múlt 40 éves, amikor nyugdíjba ment. Nem volt meg a kellő végzettsége, tanulni nem volt hajlandó, meg volt a 25 éve, miért ne használta volna ki a lehetőséget. Ha csak azért nem, mert én nem tartottam jó ötletnek... Nagy volt a veszélye annak, hogy otthon fog ülni, elszakad a külvilágtól, depi, semmittevés, hárfázás mások idegein, hogy csak néhányat említsek azok közül az észérvek közül, amik hirtelen eszembe jutottak. Az már csak hab a tortán, hogy a nyugdíj fix, de nagyon kevés. Semmit sem értem el az érveimmel, mint kiderült, irigy vagyok. Ennyi.
Évek teltek el. Időnként elment dolgozni, de mindig az lett a vége, hogy "ennyiért" nem jár be sehova. Közben én nagyon kevés fizetésért háztartás mellett napi 8 órát dolgoztam, (majd "vállalkoztam"), este fáradt voltam, nyilván kedvetlen, és nyilván nem volt hangulatom a kipihent, makk egészséges, otthon tespedő és egyre gyakrabban részeg férjemet pesztrálni. Helyette tanultam és diplomát szereztem. A kettőnk igénye között lévő kis mélyedés áthidalhatatlan szakadékká nőtte ki magát. Önzőnek tűnhetek, de az a helyzet, hogy nem fogok azért hátrafelé menni, hogy velem maradjon az, akinek nem számít, hogy meggátol valamiben.
Száz év és két gyerek ellenére elválok.
És most visszakanyarodnék a hírhez, miszerint megvonják a nyugdíjat az egyébként életerős emberektől. Aki ki tudta használni a lehetőséget, az valamihez kezdett a fiatal korával és a nagy szabadidejével. Ha most megvonják az egyébként nem magas nyugdíjat, akkor is van miből megélnie. Nem fog visszamenni dolgozni. Ha kiszúrt önmagával és a környezetével, és lepukkant az évek alatt, akkor kap egy lehetőséget, hogy észbe kapjon. Ha az egészségi állapota nem olyan, hogy visszamenjen, akkor kapjon rokkant nyugdíjat, és járjon ellenőrzésre mint ahogyan a többi rokkant nyugdíjas is teszi. Ez akár megoldás is lehet a gondra, mert hogy a jelenlegi állapotot nem lehet sokáig fenntartani anélkül, hogy végképp összeomoljon a nyugdíj rendszer, az biztos. (Most nem nyafogok azért, mert - bár egyidősek vagyunk a volt férjemmel - nekem még mindig van jó aktív 15 évem, és ő már majd 10 éve nyugdíjban sajnálja magát. Pedig ez is megérne egy misét...)
Néhány kérdés tolong még arra várva, hogy leírjam: Bárki, aki dolgozik egész nap, aztán még család, anyagi gondok, betegség, idősödő rokonok, felnövő gyerekek, akiket el kell indítani ebben a nehéz világban, nem lehet annyira fáradt, hogy megálljon. Most ne hördüljön fel az olvasó, hogy de hát a tűzoltók!!!! Nem csak vonulós tűzoltók mentek nyugdíjba, hanem például az irodai munkát végző katonatiszt nő rokonom is. Igaz, ő azóta is dolgozik, amennyit enged a törvény, és ha visszahelyezik aktív állományba, akkor szó nélkül dolgozni fog. Mint eddig. Érzi az olvasó a különbséget? Nyilván nem veszek mindenkit egy kalap alá. És mindennél többre becsülöm a tűzoltókat, csodálatos bátor emberek! De ez a történet most másról szól. Biztos, hogy jót tett ezeknek az embereknek, hogy fiatalon nyugdíjba mentek? Azért akinek volt elképzelése önmagával kapcsolatban, tovább tanult, hiszen arra is lett volt lehetőség. Ma tisztességes fizetésért dolgozik, és boldogul. Nem az én férjem az egyetlen, aki úgy járt, ahogy járt. És nem vetem meg érte, csak nem tudok vele élni már. Ezzel az írással nem török pálcát senki feje felett sem. Minden élet mást produkál. De tudnunk kell kezelni a saját gondjainkat.
... megpróbáltam egy másik szemszögből is megmutatni, hogy mi lehet egy hír mögött. Bennem rengeteg érzés kavarog. Sok mindent vesztettem.
